A közepesen korszerű regényírók módjára ide-ode fogok ugrándozni az időben, aminek a művészi szempontok mellett az is oka, hogy hetek óta megvan a kutya, de csak most kezdtem írni a blogot, az elmúlt időben ugyanis megállás nélkül az állat után ganajoztam.

Szóval az első logikus kérdés a kérdés a klasszikus "és ezt így hogy?"

Hát úgy, hogy miközben síelni voltunk, barátunkat, vakaróalanyunkat és bébiszitterünket, Kiflit, az egyéves szálkás szőrű tacskó nőstényt elütötte egy autó a Dunakanyarban. Nagyon szökős volt szegényke, megpattant az Imola szüleinek a házából, ezúttal a barátja, Bundi, a golden retriever nélkül, és a szokásával ellentétben nem az erdő, hanem a főút felé indult el. A féreg, aki elütötte, persze meg sem állt, otthagyta megfagyni az árokban. Ha rajtam múlik, én most is utána sírnék délutánonként, de nem lehet, mert a gyerekek imádták a Kiflit, így a gyászban való kéjelgés helyett akcióba kellett lépni. A megoldás persze az lett, hogy minél hamarabb szerezzünk be egy kiskutyát. Hogy az újdonság és a törődés, ha nem is képes elfeledtetni a gyászt, de adjon elég testi-lelki feladatot nekik. Na meg nekünk.

Hát így indult az új kutya keresése. Nem eleve mudira hajtottunk, hiszen én mudit előtte csak kocsiból elsuhanva láttam nyáj mellett, illetve bringával menekültem többször előlük, kis kedvencünk ugyanis mesterfokon üldözi a tanyavilágba tévedt biciklistákat, jobban kaffant boka után, mint a műfaj nemzetközi sztárjai. De ezekről majd később.

És hogy mi történt az első látogatáskor? Puma belebújt az ölembe ijedtében és dermedt staglipozícióban töltötte az idő nagy részét. A mudik ugyanis meghökkentően gyávák, de annyira,  hogy Szabó Zolitól is megijednek egészségesen bizalmatlanok minden idegennel.

Ajaj. Ezt a posztot 17 napja kezdtem írni, és csak most jutok hozzá, hogy folytassam. A lényeg, hogy csiribí-csiribá, elindult Puma kutya blogja. Hogy miért Puma? 1988 óta bennem rezeg, ahogy a lenti légvédelmi üteg egyik másodidőszakos katonája azt mondja, hogy "szopjon le egy puma", pedig nem tudhatta, hogy később, az internet korszakában majd a "szexuálisan kiéhezett, sőt dugómániás, tinédzserkorán túljutott asszony" jelentést veszi fel a szó. Ő Észak-Amerika legnagyobb macskaféle ragadozójára gondolt. De szerencsére nem ezért lett Puma a Puma, hanem mert az expressz.hu-n találtuk egy elképesztően helyes korcskutyát ezen a néven, de mire hívtuk volna őket, elvitték az állatot. A gyerekek annyira rákattantak, hogy amikor az akkor még Nyers Kincs névre hallgató kölyköt elhoztuk, az egyhetes névkeresés végén nem is volt igazán kérdés, hogy mi lesz a neve. A képeket az akkor még extrém gyáva mudilányról Földes Andris csinálta, amikor pár órára bevittem a szerkesztőségbe. A kutya mögött/alatt Munk Vera, a legmenőbb magyar állatújságíró látható.